¤Fanartok Clubja¤


- Légy Kreatív Rajzverseny -
J E L E N T K E Z Z

Bejelenzkezés 
Menü
Szerkesztő
Club menü
Extrák
Fórum
Linkes
Verseny
Unatkozol?

 
Kiemelt oldalak

 

 

2007.01.27. én jött létre az oldal azzal a céllal, hogy összehozza a rajzolni vágyó embereket. Lelkesség meg volt, sok ember jelentkezett a clubba és küldte be rajzát, hogy más is lássa alkosson róla véleményt vagy csak egyszerűen mert jó. Örömömre szolgált az a tudat, hogy 49 tagunk volt plusz jómagam^^ volt köztük sok lelkes ember aki küldte frissebb rajzait így volt mindig élet, de sajnos akadtak olyan emberek is kik szó nélkül eltűntek persze  nem hibáztatok senkit szíve joga ki mit csinál.

 

Több versenyünk is volt természetesen a legtöbb rajz verseny, de akadt oldal verseny is.

 

Rengeteg link én banner/button cserénk na meg társoldalaink voltak, mind szebbnél szebb oldallal. Persze ahogy az idő megy így az oldalak is bezárják kapuikat mert a szerkesztőjüknek más dolguk akadt, ez történt ezzel az oldallal is. Teljes másfél évig működött az oldal amit köszönök :) Most ott tartunk, hogy újból kinyíltunk tiszta lappal és sok kezdeti nehézséggel!

 

Összes látogatás 2007.01.27. óta: 27997
Az eddig legforgalmasabb nap: 2007.09.27.
Az eddig legforgalmasabb nap látogatottsága: 233
Regisztrált felhasználók: 33

 

Köszönöm nektek :)

Üdv nálunk!


Oldal infók

Új oldal régi témával! (rajzolás)
Frissen nyílt így sok mindent még nem fogtok rajt látni főleg mivel nem csak én szerkesztem :)

Egy kis oldal történelem
Olvasd el!

Friss

 

 

 

 

 

Amit itt látsz munkákat ezen az oldalon azt szerzői jog védi, csak az ő engedélyével vihetők el!

 

Szavazás
Az oldal jövője te kezedben van :D
Mi legyen az oldal sorsa?

Maradjon Fanartok Clubja (biztos lesznek érdeklődök) (3 / 27%)
Csak az alkotásaiddal foglalkozzon. (5 / 45%)
Személyes oldal legyen. (1 / 9%)
Semmi, ne csinálj oldalt. (2 / 18%)
Egyéb (vendégkönybe írd le) (0 / 0%)

Szavazatok száma: 11

Létrehozás időpontja:
2011-09-17 15:19:29

Szavazás lezárva:
2014-03-17 22:29:51


Lezárt szavazások
 

© Fanartok Clubja


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG